image

Hírek

1. osztály - Kirándulás Kaszóba

A Kavulák János Általános 1. osztálya május 30-án Kaszóban kirándult. A kirándulás költségeit a Somogy Megyei Önkormányzattól kapott pályázati pénzből fedeztük. Ugyanis a „Szülőföldem Somogyország” pályázat egyik nyertes osztálya lettünk.
Május 30. szép napos reggelén izgatottan gyülekeztek tanulóink az iskola udvarán. Egy szülő felajánlotta, hogy limuzinnal szállít el bennünket Kaszóba, így szeretné még emlékezetesebbé tenni ezt a napot.
Örömmel foglaltunk helyet a kényelmes limuzinban, hiszen még ilyen utazásban nem volt részünk. A kellemes utazás után jól esett a tízórai elfogyasztása, ami nem tartott sokáig, mert az erdei játszótér csábítóan hívogatta a gyerekeket. Boldogan szaladtak egyik játéktól a másikig, azonnal szerettek volna mindent kipróbálni. Néhány gyerek felfedezte a kis tavacskát a tavirózsával, a békákkal és a kis halakkal, ami a többiek is odacsábította. Érdeklődve figyelték, hogyan úszkálnak a kis halak, és a megriadt békák hogyan ugrálnak be a vízbe menedéket keresni.
Ezután elsétáltunk a vadasparkhoz. Békésen pihentek a szarvasok és vaddisznók a kerítés mögött. Közelről megfigyelhettük az egyik szarvas növésben levő agancsát. Olyan szelíden feküdt, hogy meg tudtuk tapintani a puha, bársonyos agancsát.
Mire visszaértünk, már több gyerekcsoport is várakozott a kis vonat indulására. A kis mozdony pöfögve húzta a vidám gyerekekkel teli kocsikat az erdőben a Baláta tó megállóig. Egy kellemes erdei sétával jutottunk el a Baláta tó tanösvényig. A fából készült út egészen a nyílt vízig vezet. A kilátóból távcsővel kukucskáltuk a madarakat és növényeket. A túravezető segítségével sok érdekes ismeretet szereztünk a Baláta tó élővilágáról. A fárasztó gyaloglás után jól esett újra vonatra ülni és megpihenni.
Magasan járt a nap mikor visszaérkeztünk. Nagyon jól esett az ebéd mindenkinek a Főherceg Fogadóban. A jégkrém elfogyasztása után indultunk a hűs fák közé, a lombkorona tanösvényhez, amit nemrég adtak át. Lenyűgöző látvány fogadott bennünket az erdőben. A lombkorona tanösvény egy erős tíz méter magas, vörösfenyőből készült sétány a fák lombjai között. Az ösvényen végig interaktív játékok teszik érdekessé a sétát. Mindent kipróbáltunk, közben az erdő élővilágáról sok ismeretet gyűjtöttünk. A séta után még egy kicsit játszottunk az erdei játszótéren, és megérkezett értünk a berzencei önkormányzat kisbusza és két szülő autóval.
Hazafelé megálltunk Csurgón és bementünk a Történelmi Emlékparkba. Megnéztük a palánkvárat, a jurtát, a fűszerkertet, a fából készült szobrokat, a kiállítást. Természetesen kipróbáltuk a játszóteret is.
Gazdag élményekkel, kissé fáradtan érkeztünk vissza az iskolába, ahol a szülők aggódva várták csemetéjüket.
Másnap lelkesen mesélték élményeiket a gyerekek. A legnagyobb élményt a lombkorona tanösvény és az erdei játszótér nyújtotta nekik.
Tanulóink és a szülők nevében is köszönjük a támogatást és a lehetőséget. Az osztály minden tanulója élményekkel teli napot tölthetett együtt.

 

   













2017. június 5. | Vissza

Pályázatok

pix

 

Linkek

pix pix pix pix pix pix