
Hírek
Tanulmányi kirándulás: Szeged-Ópusztaszer-Mórahalom
Iskolán 42 felső tagozatos tanulója (5.o. – 6 fő, 6.o. – 10 fő, 7.o. – 12 fő, 8.o. – 14 fő) 2 napos tanulmányi kiránduláson vett részt.
Kísérő nevelők: Csehné Szölgyén Magdolna, Németh László, és Miháldinecz József nevelők voltak.
1. nap: Június 7-én 05:30-kor indultunk. Útközben kétszer álltunk meg pihenni. Az első program 12:00 órakor kezdődött. A Feszty-körkép mindnyájunkat lenyűgözött. Megtekintés közben a gyerekek felelevenítették a történelem órákon tanultakat. 14:00 órakor két csoportra oszlottunk. Az egyik csoport a ’Bakot lőttem” foglalkozóján íjászkodott, a másik az „Ezer év a hadak útján” érdekes történelmi kalandozáson vett részt.
Mint minden kiránduláson, most is fontos kérdés volt, milyen lesz a szállás.
Sokan el sem tudták képzelni, hogy közösen tornateremben matracokon aludjunk.
Jó alkalom volt ez a jó beszélgetésekre, viccelődésekre.
A szállás elfoglalása után természetesen közös séta közben megálltunk fagyizni és pizzázni is.
2. nap: A szállás rendbetétele után elfogyasztottuk az itthonról vitt reggelit, majd elindultunk Szegedre.
09:00 órakor kezdődött az 1 órás buszos idegenvezetés majd a 2 órás gyalogos városnézés. Lelkes idegenvezetőnk Mihály Orsolya igyekezett a város legismertebb történelmi nevezetességeivel lekötni figyelmünket.
12:15-kor a Dóm téren láthattuk az órából kijövő diákokat, rektort, stb…
Majd Zákányszéken finom ebéd várt bennünket.
Kirándulásunk leginkább mindenki által várt programja a mórahalomi fürdés volt. Szerencsére az időjárás is kegyes volt hozzánk, így tényleg élvezhettük a rengeteg medence és csúszda által kínált lehetőséget.
17:30-kor indultunk tovább Bajára, a Malom étterembe. Ott a bowling-teremben elfogyasztottuk mindenki kedvencét, a bolognai spagettit.
Két élményekben gazdag nap után 23:15-kor érkeztünk haza.
Remélem, sok gyereknek sikerült felejthetetlen élményt szerezni és kedvet csinálni a következő tanulmányi kirándulásokhoz.
2016. június 25. | Vissza