
Hírek
Fuss magadért egy kört!
Szeptember 21-én csatlakoztunk a „Fuss magadért egy kört” országos mozgalomhoz.
A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet egy 16 napon és 1600 kilométeren át tartó futással arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy mi magunk tehetünk a legtöbbet az egészségünk megőrzéséért. Az egészségfejlesztők az egészségügyben dolgozókkal közösen futották körbe az országot váltóban, tematikus napok mentén. 2016.szeptember 17-én rajtoltak Budapesten és október 2-án értek vissza a fővárosba. Szeptember 21-én reggel 6 órakor indultak Csurgóról.Iskolánk kis csapata önkéntesekkel kiegészülve a Berzence táblánál üdvözölte a kis csapatatot, majd a művelődési háznál Gui Angéla a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet kommunikációs vezetője, az ötletgazda köszöntötte a futásra kész diákokat, pedagógusokat, szülőket, egészségügyi dolgozókat, és beszélt röviden a futásról és a célokról. A diákok berzencei képeslapot és iskolai emlékzászlót adtak át a vendégeknek.Ezt követően Nagyatád felé vette az irányt a futók csapata, akiket az összegyűltek a helységnévjelző tábláig kísértek. A szervezők rengeteg ajándékot hoztak a gyermekeknek, így minden futásban résztvevő emlékkel mehetett haza. Köszönjük minden résztvevőnek az aktivitást, a művelődési ház igazgatójának és dolgozóinak a rendezvény szervezéséhez nyújtott közreműködést, a polgárőröknek a biztosítást. A közös futást követően a szervezők az alábbiakat osztották meg az interneten a találkozásunkról, melyre büszkék vagyunk:
„Sikerült, ujjongták a berzencei gyerekek, akik ma reggel csatlakoztak hozzánk és futottak velünk egy kört! Hát persze, hiszen Berzence a világ közepe. 70 gyerek, az iskola igazgatója és a tanári kar várt minket. Ők nem csak futottak velünk ma, de egészségfejlesztő tanórákat is tartanak, míg mi futunk! Az 1600 kilométeres futásunk egyik legszebb pillanata volt. A berzenceiekért érdemes körbe futni Magyarországot. Köszönjük, hogy futhattunk veletek!”
2016. október 13. | Vissza