image

Hírek

Rövid hírek

November 21-én adventi kézműves foglalkozásra invitáltuk a szülőket.  A programon asztali díszt, angyalkát, mécses tartót és karácsonyfadíszeket készíthettek az ügyes kezű anyukák.

November 22-én, kedden megkezdődtek a fogászati szűrővizsgálatok, melyeket a kialakult rend szerint szervezünk: mindig keddi napokon reggel 8 órától egy-egy osztály vesz részt a szűréseken, majd szülői beleegyező nyilatkozattal a szükséges fogászati ellátásban részesülhetnek a tanulók. Nagyon fontosnak tartjuk e vizsgálatokat, hiszen a gyermekek többsége csak ily módon jut el a fogászati szűrésre.

November 23-án tájékoztató szülői értekezletet tartottunk a nagycsoportos óvodások szüleinek, ahol bemutattuk az iskolát és bemutatkoztak a leendő első osztályos tanító nénik: Kollár Ildikó és Kollárné Tóth Anita. A szülők megnézhették az elsős tankönyveket és az iskolaérettségről hallhattak tájékoztatót a tanító néniktől.

Ugyanezen a napon a Simonyi helyesírási versenyre jelentkező felső tagozatos diákok a megmérettetés iskolai fordulóját írták. Az eredmények alapján a megyei versenyre Szijártó Máté 7. osztályos tanuló jutott tovább, felkészítő tanára Szijártóné Nagy Ágnes.

A megadott határidőig 4 pedagógus kolléga töltötte fel a portfólióját az Oktatási Hivatal informatikai felületére, ők 2017-ben minősítési eljáráson vesznek részt. A megadott határidőig 4 pedagógus kolléga töltötte fel a portfólióját az Oktatási Hivatal informatikai felületére, ők 2017-ben minősítési eljáráson vesznek részt.

November hónapban a felsős osztályok képviselői tisztasági és fogápolási vetélkedőt szerveztek az alsós testvérosztályok tanulóinak. A jó hangulatú versenyfeladatok megoldása után a résztvevők jutalomban részesültek.

Advent minden hetében gyertyát gyújtottunk az aulában. A testvérosztályok megható műsorokkal készültek, valóban sikerült az ünnepre hangolódás. A gyerekeket az osztályfőnökök készítették fel.

November 30-án a nagycsoportos óvodások szüleikkel az 1. osztályba látogattak el egy tanórára, majd megtízóraiztak és jó hangulatú játékos sorversenyen mozoghatták ki magukat a tornateremben.

December 5-én a filharmónia bérletet vásárlók Horváth Zita tanár néni vezetésével koncerten vettek részt Csurgón.
Ugyanezen a napon a második osztályosok bábműsorukkal lepték meg az óvodásokat. Felkészítőik a tanító nénik: Szőke Józsefné és Kozmáné Malekovics Ildikó.

A Mikulást mindig nagyon várják a gyerekek, így volt ez az idén is. Délután megérkezett a nagyszakállú is. A bulit a diákönkormányzat szervezte, felléptek a 2. osztályosok bábműsorukkal, az irodalom szakkörösök két jelenettel. Képek a rendezvényről

December 7-én az alsó tagozatosok színházlátogatáson vettek részt Kaposváron.

December 9-ig kellett a 8. osztályosoknak jelentkezniük a központi írásbeli felvételi vizsgára. Iskolánkból 7 tanuló jelentkezett.

December 12-én tartottuk a félév utolsó fogadóóráját. Sajnos nagyon kevés szülő érdeklődött gyermeke iskolai élete iránt.

December elején az Erzsébet programtól kerestek meg bennünket, hogy 40 gyereket és 4 kísérőt meghívjanak a Fővárosi Nagycirkuszba. Megtisztelve éreztük magunkat, hiszen ezt a lehetőséget azért kaptuk, mert nagy létszámmal vettünk részt a nyári napközis Erzsébet táborban. A gyermekek a belépőjegyen kívül az utazást, ellátást és ajándékcsomagot is kaptak. Elvittük őket egy sétára a Duna-parton, s körbejártuk az Országházat. Sokuknak ez volt a legszebb karácsonyi élménye. Képek a rendezvényről

December 19-én a nagycsoportos óvodások látogattak el hozzánk. Az alsó tagozatos gyermekeknek karácsonyi jelenettel kedveskedtek, mellyel segítették az ünnepre való ráhangolódást.

A Mindenki karácsonyán csoportjaink a megszokott magas színvonalon szerepeltek. A harmadikasokat a tanító nénik, Nézics Józsefné és Miháldineczné Kovács Éva tanító nénik készítették fel egy olyan jelenettel, amely talán mindnyájunk számára újdonság volt. Az énekkarosok és a csengettyűsök Horváth Zita tanár néni vezényletével mutatták be műsorukat. Képek a rendezvényről

December 21-én az utolsó tanítási napon karácsonyi játszóházat és kupát szerveztünk tanulóinknak. A játszóházban sokféle érdekes ajándékot készítettek, mellyel szeretteiket ajándékozhatták meg. Képek a rendezvényről

Január 6-án a felsősök színházlátogatáson vettek részt Kaposváron. A Kőmíves Kelemen című balladát láthatták modern feldolgozásban.

Az osztályozó értekezletet január 20-án délután tartottuk, a félévi értesítőket a tanulók 27-én kapták kézhez.

Január 21-én írták a nyolcadikosok közül a jelentkezők a központi írásbeli felvételi vizsgát.

Január 23-án, a nemzeti gyásznapon 1 perces néma csenddel és egy imával tisztelegtünk a veronai autóbusz-balesetben elhunyt áldozatok emléke előtt.

Január 27-én szerveztük a sportdélelőtt helyett a családi sportdélutánt. Ez a program az idén is nagy élmény volt a résztvevőknek. Képek a rendezvényről

A madarak téli etetését Béres Gáborné és osztálya végzi. Munkájukra ebben a zord hideg télben valóban nagy szükség van. A madáreleséget ifjabb Varga György ajánlotta fel. Köszönjük.

Az első félév munkáját, eredményeit február 3-án nevelőtestületi értekezleten értékelte a tantestület.

Február 6-án az alsó, 7-én a felső tagozatos tanulók szüleit hívtuk szülői értekezletre. Az értekezleten az osztályfőnökök értékelték az eltelt időszak munkáját, és tájékoztatták a szülőket a 2. félév feladatairól, programjairól.

Február 11-én tartottuk az iskolai farsangi rendezvényünket, melyet a Szülői munkaközösség tagjaival közösen szerveztünk. Az osztályok már hetekkel megelőzőenlelkesen készültek, minden csoport egy-egy zenés-táncos produkciót adott elő. A színvonalas műsorszámokhoz szükséges jelmezek készítésébe a szülők is bekapcsolódtak. A műsort követően pizzaszelettel vendégelte meg a munkaközösség a gyerekeket, majd szendvicset, süteményeket és üdítőt vásárolhattak a büfében. A tombolasorsolást mindig nagyon izgatottan várják a gyerekek, így volt ez idén is. A programokat követően este 7 óráig táncolhattak a résztvevők, melyhez a zenét Jankovics Péter szolgáltatta. Köszönjük munkáját. Képek a rendezvényről

Február 13-14-én nyílt tanítási napokra hívtuk at érdeklődő szülőket.

Február 14-én a színházbérletet vásároló 1-5. osztályos tanulók a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában a közkedvelt Két Lotti című gyermekelőadást tekintették meg.

Február 15-ig továbbítottuk végzős diákjain továbbtanulási jelentkezési lapját a választott középiskolákba.

Február 16-án áramszünet miatt tanítási szünet volt intézményünkben. A tantestület nevelési értekezletet tartott ,hogy ne kelljen a tanulóknak szombati napon ledolgozni ezt a munkanapot.

Február 20-án a hangverseny-bérletet vásároló tanulók a soron következő előadáson vettek részt Csurgón.

Február 24-én emlékeztünk meg iskolánk névadójáról, Kavulák Jánosról. Reggel koszorút helyeztünk el az aulában található Kavulák-domborműnél, majd minden osztály egy-egy szál virággal tisztelgett az iskola volt nevelői előtt a Tanítók fájánál. Ezt követően a Szent Kereszt Felmagasztalása Templomban ünnepi szentmisén vettünk részt, melyet Marics József plébános úr celebrált, közreműködött az egyházi ének és zenekar. A Művelődési házban Dergez György alpolgármester úr köszöntője után kulturális műsorral folytatódott a program: szavalóverseny, a plébános úr által írt jelenet előadása és az énekkarosok műsora. Képek a rendezvényről

 

2016. december - 2017. január - február | Vissza

Pályázatok

pix

 

Linkek

pix pix pix pix pix pix