
Hírek
Rövid hírek
Szeptember 25-én 26-án tartottuk a 2017-2018-as tanév első szülői értekezletét. A szülők nagy része érdeklődő volt, sajnos most is azok maradtak távol, akik egyébként is ritkán érdeklődnek gyermekük iskolai eredményei, tanuláshoz való hozzáállása, magatartása és közösségben való alkalmazkodása felől.
Szeptember 29-én reggel emlékeztünk meg a Zenei Világnapról. Az idei évben az énekkaros tanulók műsora kapcsolódott a Kodály-évfordulóhoz: 50 esztendeje hunyt el Kodály Zoltán zeneszerző, zenepedagógus. Életét, munkásságát az általa meghirdetett jelmondat: „ A zene mindenkié! „ Egy életen át harcolt az ifjúság zenei neveléséért, megalkotva az ún. Kodály-módszert. Az énekkaros tanulók életútjának felelevenítése mellett közös népdaléneklésre hívták az iskolaközösséget. A szereplőket Horváth Zita ének-zene tanár készítette fel.
Képek a rendezvényről
Az „Erdők hete 2017” programsorozat keretében meghívást kapott két osztályunk, az 5. és 6. osztályos tanulók a Mocz és Társa Magánerdészeti Kft-től. Október 3-án az „Ismerd meg és tájékozódj Magyarország erdeiben!” programon vehettek részt. A délelőtt folyamán szerzett ismereteket délután terepi gyakorlaton alkalmazhatták tanulóink. Az érdekes programok mellé jó hangulatot is teremtettek a szervezők, illetve térítésmentesen biztosították a gyermekek utaztatást és a nap folyamán háromszori étkezést. Köszönjük a lehetőséget. Képek a programról
Október 4-én a tavalyi nagycsoportos óvó nénik látogatták meg elsőseinket, és figyelték meg a kisiskolásokat.
Október 6-án az aradi vértanúkra emlékeztünk. A 6. osztályosok színvonalas ünnepi műsorukban felidézték a történelmi eseményeket és a hősöket. Felkészítőjük az osztályfőnökük, Csehné Szölgyén Magdolna volt. A műsort követően koszorút helyeztünk el az emeleti aradi vértanúk domborművénél, az osztályok pedig főhajtással tisztelegtek a hősök emléke előtt.
Október 7-én a Csurgói Kézilabda Klub meghívására tanulóink részt vehettek a Csurgói KK – RK Dubrava EHF kupa selejtező mérkőzésén. Köszönjük a lehetőséget.
Október 9-én tartotta a Szülői Munkaközösség az idei év első foglalkozását.
Október 10-én intézményi tanfelügyeletre került sor iskolánkban. Az intézményi tanfelügyeleti ellenőrzések idén ősszel indultak, és ötévente miden iskolában el kell végezni ezt a fajta szakmai ellenőrzést. Az ellenőrzést három szakértő végezte, akik a dokumentumelemzések mellett interjút készítettek az intézményvezetővel, a pedagógusok képviselőivel és a szülők képviselőivel (osztályonként 2-2 szülő). Ezt követően iskola-bejáráson tájékozódtak az intézményről. A tanfelügyeleti ellenőrzés sikeresen zárult, sok kiemelkedő területet jelzett a bizottság az értékelésében. Köszönöm minden kollégám és az ellenőrzésben részt vevő szülők aktív munkáját. A sikeres előkészületeket segítette, hogy az iskola vezetői maguk is szakértői tevékenységet végeznek.
Október 11-én a községi Nyugdíjas esten az iskola irodalom szakkörös tanulói verscsokorral és vidám jelenettel köszöntötték a talpülés időskorú lakóit. Felkészítő nevelő Novográdeczné Balogh Anna.
A hagyományos Egészségdélután rendezvényünket október 13-án tartottuk, melynek célja a tanulók figyelmének felhívása az egészséges életmódra. A délután folyamán az alábbi a témába illő tevékenységeken vehettek részt a tanulók: interaktív vetélkedő, sportversenyek, plakátkészítés, saláta és étvágyfalatkák készítése. A nap zárásaként az udvaron tálaltuk fel a gyerekek által készített uzsonnát, melyet jó étvággyal fogyasztottak el.
Iskolánk is pályázott a Lidl Magyarország egészséges táplálkozást népszerűsítő pályázatára. Pávát készítettünk zöldségekből és gyümölcsökből (kelkáposzta, cukkini, uborka, sárgarépa, alma, gránátalma, kivi, áfonya, retek és csilipaprika). A szobor üzenet volt: A páva az örök élet szimbóluma. A pályázaton iskolánk nem nyert, azonban köszönjük mindenkinek a lájkokat és a megosztásokat a Lidl internetes oldalán.
Október 24-étől pályaválasztási tájékoztatókon vehettek részt nyolcadikos tanulóink és szüleik. Az alábbi intézményekből érkeztek képviselők tájékoztatás céljából: Piarista Gimnázium, Nagykanizsa, Batthyányi Gimnázium, Nagykanizsa, Széchényi Zsigmond Középiskola, Szőcsénypuszta, Szakképző Iskola, Nagyatád, Csokonai Református Gimnázium, Csurgó, Nagyváthy Középiskola, Csurgó, Széchényi Gimnázium, Barcs, Arany János kollégiumi Program, Nagykanizsa. A Csurgói Munkaügyi Központ szervezésében végzőseink a nagyatádi gimnáziumba látogattak el, majd üzemlátogatáson vettek részt a Büttner Kft-nél és a nagyatádi Kórházban.
Október 26-án a diákönkormányzat Hallowen-partit szervezett a tanulóknak. Kora délután az alsósok az udvaron vetélkedtek, a felsősök a tornateremben az 5. osztályosok felsőssé avatásán és ügyességi vetélkedőjén vettek részt. A vetélkedések után vette kezdetét a buli.
Október 27-én kapcsolódtunk a községi rendezvényhez, melynek keretében az 1956-os forradalomról és a berzencei áldozatokról emlékeztünk meg. Ünnepi műsorral a 7. osztályosok készültek, akik a felkészülés során korhű dokumentumokat is feldolgoztak. A színvonalas műsorra Németh László osztályfőnök készítette fel tanulóit.
Képek a rendezvényről
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2017 novemberében egyedülálló programot indított, amely a fiatalok felelősségteljes gondolkodásra nevelését célozza. A program legfontosabb célja a fiatal korosztály áldozattá válásának megelőzése és annak megakadályozása, hogy hiányos ismeretekből fakadóan kövessenek el jogsértéseket. Ennek keretében a megye területén találhat összes iskolában bűnmegelőzési előadásokon hívták fel a 14. életévük betöltése előtt álló 7. osztályos diákok figyelmét a betöltéssel együtt járó jogi következményekre. Iskolánkban november 7-én került sor erre az előadásra.
November 7-én megkezdődtek a fogászati szűrővizsgálatok. Nemcsak a gyermekeknek, hanem a szülőknek is fontos hangsúlyozni ennek fontosságát. Célravezetőbb megelőzés és nem problémakezelés céljából felkeresni a fogorvost.
November 7-én tartottuk a 2., 3. és 4. osztályos tanulóknak a Kinder + sport pályázathoz kapcsolódó játékos sportvetélkedőnket. A testnevelést tanító nevelők érdekes feladatokkal mozgatták meg az alsós gyermekeket, melyet nagyon élveztek.
November 8-9-én nyílt tanítási napokon vártuk az érdeklődő szülőket, nagyszülőket. Öröm volt látni, hogy a felsős tanulókhoz is sok szülő érkezett.
November 10-én kapcsolódtunk a művelődési ház által szervezett Márton-napi programokhoz az alsó tagozatos tanulócsoportokkal. Egy jó hangulatú, a műsorba a gyerekeket is bevonó zenés előadást követően uzsonnával vendégelték meg a résztvevőket, majd a libák megtekintése után kezdődött a lampionos felvonulás, mely közben libás dalokat énekeltek a gyermekek. Köszönjük a programlehetőséget.
November 13-án fogadóórán vártuk az érdeklődő szülőket.
November 17-én
megkezdődtek a tánciskolai foglakozások a 7-8. osztályos tanulóknak, melyre 34 fő jelentkezett. A foglalkozásokat Horváth Zita nevelő vezeti, melyek januárban a koszorúcskával zárulnak.
November 20-án 22 fő filharmónia-bérletet vásároló tanuló az első hangversenyen vett részt Csurgón.
November 21-én az alsó tagozatos gyermekek a községi könyvtár által szervezett programon vettek részt, melyen hétköznapi anyagokból készített hangszereket szólaltatott meg az előadó.
November 22-én 20 fő felső tagozatos tanuló a Simonyi helyesírási verseny iskolai fordulóján vett részt. A megyei versenyre való bekerülésről az eredmények alapján később kapunk értesítést.
November 23-án tájékoztató szülői értekezletet tartottunk a nagycsoportos óvodások szüleinek. Bemutattuk az iskolát, megismerkedhettek a szülők a leendő első osztályos tanító nénikkel: Nézics Józsefnével és Miháldineczné Kovács Évával, akik az iskolaérettségről és az egész napos iskoláról tájékoztatták az érdeklődőket.
Ugyanezen a napon az 1-2. osztályos focista fiúk a barcsi társaikkal mérték össze erejüket és tudásukat egy barátságos mérkőzésen.
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Földművelésügyi Minisztérium idén 2017. november 24-én rendezte meg az Európai Mézes Reggeli programot, melyhez iskolánk is kapcsolódott. A kezdeményezés célja a méhek és az egészséges életmód népszerűsítése, a helyben termelt élelmiszerek megismertetése. Figyelemfelhívás a reggeli fontosságára és az egészséges táplálkozásra, mivel a rossz étkezési szokások gyakran már gyerekkorban kialakulnak. Iskolánkban a tízóraihoz a mézet Jankovics Péter helyi méhész ajánlotta fel, melyet ezúton is köszönünk. A nap folyamán az osztályok a Méhek útján illetve a kisebbek a Hogyan készül a méz? című oktatófilmet nézték meg.
November végéig a felsős osztályok tisztasági vetélkedőt szerveztek az alsós testvérosztályoknak, melyen a csapatokat gyümölcsökkel jutalmazták.
2017. október - november | Vissza